Elég sokat gondolkoztam mostanában, mit mindig. Arra az elhatározásra jutottam, hogy az életnek alapvetően semmi értelme, de ha már itt vagyunk, próbálljunk meg legalább a lehetőségeinkel élni, és a jelenlegi élethez alkalmazkodni.
Sokan azt hiszik, hittem én is, hogy az élet valami szubjektív, felfoghatatlan valami, tele elérhetetlen álmokkal, holott az csak annyi amennyinek csak gondoljuk. Mint a csillagász, aki nem képes elgogadni, felfogni, hogy a világűr végtelen... hát szabályokat kreál magának, határokkal és másik dimenziókkal, mert az emberi agy nem képes beletörődni a rendszertelenségbe. Talán a boldogságot is csak azért ültették belénk, hogy gyötörjön bennünket, hisz soha elnem érjük. Észre sem vesszük, ha boldogok vagyunk, mohón mindig többre vágyunk, irigyeljük azt akinek több van, de nem foglalkozunk azzal, akinek kevesebb. Néha a kevesebb több... így lesznek gazdagok a szegények, s szegények a gazdagok. Ha az emberek között közvélemény kutatást végeznénk, hogy boldogok-e, szerintem a 80% azt felelné, hogy nem, 10% igen (bár nincs rá okuk)... a maradék 10% meg úgy hülye ahogy van.
Most próbállok úgy élni, és cselekedni, ahogy a fentiekben írtam. Hosszútávon szeretnék a festészettel foglalkozni, hisz ehhez van tehetségem, ehhez értek. Ez viszont nem ilyen egyszerű... alkalmazkodnom is kell, a festészet nem olcsó hobbi, áldozatokat kell hoznom, hogy csinálhassam. Ahhoz, hogy fejlődjek fel kell költöznöm Pestre, hisz itthon nincsenek meg az adott feltételek. Nem tudok kiállításra járni, tanúlni, kevés a benyomás ami inspirálna. Mocskos anyagiak, de sajnos fent kell tartanom magam, fizetni az albérletet... stb, nincsenek nagyra törő álmaim, de ehhez magasabb fizetés kellene.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
