Mostanában sokat gondolok életem elmúlt pár évére. Kicsit úgy érzem, történtek dolgok, amiket túl hirtelen zártam le. Sok mindent kudarcként éltem meg és ezeket azonnal el akartam felejteni. Mindent besöpörtem a szőnyeg alá, vagy elzártam a legeldugottabb fiókba.
Ezeket most érettebb fejjel már máshogy látom. Minden ami történt, okkal történt. Az események tanítottak, formáltak olyanná, amilyen most vagyok.
Valamiért kudarcnak éltem meg az elmúlt öt évet, de nem tudom megmondani miért. Megküzdöttem a bipoláris zavarral. Megtanultam pozitívan látni a világot. Magabiztos, sikeres ember lettem. Elértem dolgokat, amit be kellene látnom.
Nem tudom miért, de elkezdtem úgy érezni rendet kell tennem a fiókba ömlesztett, elfeledett dolgaim között. Tudod mikor az ember magára erőszakolja az azonnali felejtést, az olyan mintha a homokba dugnánk a fejünket. Elzárjuk magunk elől a fájdalmat, ami úgy viselkedik, mint a méreg, aminek nem hagyunk időt hogy kiürüljön a szervezetből.
Öt évig csak menekültem magam elől. Menekültem egyik országból a másikba. Sokszor váltottam munkahelyet. Sehol sem találtam a helyem. Aztán elkezdett csillapodni a bennem dúló nyugtalanság. A képlékeny dolgok fixálódtak, a sebek beforrtak. Gondolom felmerült benned a kérdés, miért küldöm neked ezt a levelet, ennyi év után. Egy ilyen levelet, amivel nem tudsz mit kezdeni. Sokáig gondolkoztam, elküldjem-e. Arra jutottam, ha bizonyos dolgokat le akarok zárni magamba, ez szükségszerű. Tudom ez egy önző tett volt, és kérlek ezért ne haragudj.
Ami köztünk volt, illetve az ahogy az egészet lezártam, az tipikusan olyan volt, mint amit a fentiekben írtam. Próbáltalak azonnal elfelejteni. Töröltem minden közös képet. Minden kis emléket egy ládába zártam, amit azóta sem nyitottam ki.
Most hosszú évek múltával szemlélem az egészet. Tudod akkor kudarcként éltem meg azt, hogy zátonyra futott a kapcsolatunk. Úgy éreztem, nem álltam meg a helyem férfiként. Próbáltam hát mindent gyorsan elfelejteni. Holott komoly fordulópont volt az életemben az együttöltött pár hónap. Abban az időben történt, amikor elvesztettem a hitem, kiábrándultam az életből. Mikor megismertelek, új reményt adtál. Elhittem, hogy képes vagyok szeretni. Hogy az élet nem csak abból áll, amit előtte megtapasztaltam. Hogy léteznek olyan dolgok is, amiért érdemes élni. Most már belátom, hogy az együtt töltött pár hónap nem kudarc volt, hanem egy siker, ami megváltoztatta az életemet.
Pár hónapig együtt utaztunk egy vonaton, és az út olyan volt mint egy tündérmese. A vonat viszont nem oda tartott, ahova mindketten szerettük volna. Te úgy érezted, már nem vagy messze a végállomástól. Előttem viszont még nagyon hosszú út állt. Leszálltunk hát egy állomáson, elbúcsúztunk, és átszálltunk a külön-külön járatunkra, ami elvisz minket a saját utunkra. Remélem azóta megérkeztél oda, ahova szerettél volna. Én még úton vagyok, de már tudom hová tartok.
Még egyszer kérlek ne haragudj, amiért elküldtem ezt a levelet. Úgy éreztem tartozok egy magyarázattal magamnak. Csak szerettem volna, ha te is elolvasod. Nem kell válaszolnod rá! Fogd fel úgy, hogy ezt a levelet négy év késéssel kézbesítette a posta.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
