Egyszer ezt olvastam Dosztojevszkij-től: "Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, nem kellene egyebet tenni, mint a munkáját teljesen haszontalanná, értelmetlenné tenni."
Szerintem az ember alapvetően a boldogságra teremtődött, Minden nap, minden tett és döntés annak érdekében történik, hogy ezt elérje. Minden nap csupán azért kelünk fel, és megyünk be dolgozni, mert naivan azt hisszük, minden nappal egy lépéssel közelebb kerülünk a boldogsághoz. Bár a lényege az, hogy ezt soha nem érhetjük el, mégis értelmet ad mindennek, értelmet ad a rossznak és a szenvedésnek, célt ad ennek az egésznek.Vajon mit ér az az ember, aki belátja, hogy a boldogság csak egy illúzió, ami értelmet ad ennek a káosznak, amit életnek nevezünk.
Én már rég beláttam, hogy a boldogság számomra csak egy álom, ami éjjel megnyugtat, hogy képes legyek pár órát aludni. Minden nap bemegyek dolgozni, teszem amit tennem kell. Kötelességemmé vált hogy ezt az életet végigvigyem, becsülettel és tisztességgel. Ezzel nyugtatom magam, hogy rendet teremtsek a szemétdombon, hogy értelmet nyerjen a zagyvaság.
Képtelen vagyok boldog lenni, a belsőm nem engedi. Az agyam már nem termel semmit, mi az arcomra mosolyt csalna. Nincs semmilyen hormon, mi lelkem sötétjét feloldaná.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
